szerda, november 22, 2017
   
Betűméret

Fair play




Mi a célja a visszavetett termény után fizetendő fajtaoltalmi (licenc) díjnak?


A növénytermesztők és termékeik felhasználóinak minden évben gyakran visszatérő kérdése: Vannak-e új fajták, mikor várható igazi „nagy” újdonság (pl. fuzárium rezisztens, vagy szárazságtűrő, vagy különleges minőségű búza, kukorica stb.)? Természetesen az ilyen kérdésekre nem lehet pontos választ adni, mert a nemesítés hosszú időt igénylő folyamat, és igen tőkeigényes, amellett a kitűzött cél, gyakran nem a kívánt szinten valósul meg.

A zárójelben említett és sok más probléma esetén még a növénynemesítést megalapozó tudományok sem tudnak megoldást kínálni, mivel a jelenlegi genetikai, a növényélettani stb. ismeretek nem elégségesek ehhez.

A tudásunk ugyan az új felfedezések révén állandóan gyarapodik, de a növény életét befolyásoló környezet, az élő és élettelen stressz-tényezők (új növényi betegségek, extrém hideg, szárazság, leromlott talaj stb.) is mindig új helyzet elé állítja növénynemesítőket. A termesztők és a felhasználók, fogyasztók igényei is változnak, melyeket szintén figyelembe kell venni. Ezért a nemesítő munka sohasem állhat le azzal, hogy már megvan a kész, „tökéletes” fajta vagy hibrid, amely minden igényt kielégít. Ilyen fajta sohasem lesz, legföljebb csak a „reklám” szinten.

Az újfajtákat létrehozó nemesítésnek bázisa a céloknak megfelelő alapanyag, amelyet szintén több évtizedes munkával a vadfajok, a génbankok felhasználásával a különféle specialisták (pl. genetikusok, növénykórtanosok, biokémikusok, biotechnológusok stb.) hoznak létre az úgynevezett „prebreeding”, vagyis a nemesítést előkészítő folyamatban. Az alapanyag megteremtése, és annak felhasználása az új fajták létrehozásához egyaránt hosszú folyamat, a kettő együtt általában több évtizedet jelent. Ennek folyamatos fenntartása és a hozzá szükséges infrastruktúrák (műszerek, laboratóriumok, üvegházak, génbankok, nemesítői tenyészkertek, kísérletezési eszközök, gépek stb.) létrehozása, működtetése sok-sok költséggel jár. . Pl. egy új jó minőségű, bőtermő és betegségeknek ellenálló, a termesztési viszonyokhoz jól alkalmazkodó búzafajta nemesítése legalább 15 évig tart, sok különböző szakterületen jártas specialista munkája kell hozzá, és szűken számolva is százmillió Ft-nál több költséget igényel.Ezért van az, hogy napjainkban az új fajták, hibridek előállítása egyre inkább hatalmas, gyakran nemzetközi cégek nevéhez fűződik. Ezért az új fajtákat, hibrideket a tulajdonosaik az ipari szabadalmakhoz hasonlóan szabadalmaztatják, az Európai Unióban ezt a növényfajta oltalmi eljárással történik. A szabadalmaztatott, vagy növényfajta oltalommal védett fajták használatáért a fajtatulajdonos a felhasználóktól jogdíjat szed.

A hibridnövények (hibridkukorica, hibridnapraforgó, hibridrepce stb.) esetében ez viszonylag elég jól megoldható, hiszen a gazda a hibridek termesztéséhez mindig kénytelen megvásárolni a vetőmagot (F1), a vetőmag „felújítás” így százszázalékos, mivel a hibrid növény termése nem alkalmas vetőmagnak. Az ugyanis már az F2 nemzedék, amelyben a hibrid előnyét (fölényét) jelentő heterózis-hatás jelentősen lecsökken, és a genetikai hasadás is jelentkezik, amely miatt az F2 növényállomány és annak termése is igen heterogén lesz. Ezért nincs a hibridek esetén visszavetett vetőmag. A gazdaságos termesztéshez egyöntetű (homogén) állomány, az eladhatósághoz egységes minőségű termés kell. A hibridek vetőmag árába be van építve a nemesítés fenntartásához szükséges költség, és mivel minden termesztési ciklushoz meg kell vásárolni a vetőmagot, ez megfelelő forgalom esetén folyamatosan fedezi az előállítás és az új hibridek költségeit.

Alapvetően más a helyzet az öntermékenyülő növények (pl. búza, árpa, zab, tritikálé, borsó, stb.) esetében. E fajok különböző fokos vetőmagjait a termesztőnek nem szükséges minden évben megvásárolnia, mivel e vetőmagvakból származó növények termése ismét használható vetőmagként, akár több évi (többszöri) visszavetéssel is, ha ügyelnek a termés genetikai tisztaságára és képesek fenntartani a saját vetőmag használati értékét (ne keveredjen más fajtával ill., tisztaság, csíraképesség, osztályozottság, csávázás is szakszerű legyen).Ezzel a lehetőséggel élnek is a gazdák, ezért az öntermékenyülő fajok esetén a vetőmag „felújítás” aránya lényegesen alacsonyabb 100 százaléknál. E fajok fémzárolt vetőmagjának ára szintén tartalmazza a jogdíjat, de a vetőmag felújítás alacsony aránya miatt nem fedezi a vetőmag és az újfajta előállításának költségeit. Ugyanekkor e szabadalommal, vagy fajtaoltalommal védett fajták vetésterületének jelentős része (40-60%-a) után a termesztők nem fizetnek jogdíjat, mivel visszavetett terményt használnak vetőmagként. Az Európai Unióban e „jogbitorlás” vagy „szabadalom-bitorlás” elkerülésére, és az öntermékenyülő fajok nemesítésének fenntartása érdekében vezették be a visszavetett termény és az utántermesztett burgonya gumó után fizetendő díjat. Ez egy csökkentett, a termelők igényét is figyelembevevő méltányos összeg, általában a másodfokú vetőmag után fizetett jogdíj fele, és 20 hektár alatti szántóterületig, ill. egy hektár alatti burgonya vetésterületig nem kell fizetni.

Hazánkban a nemesítés költségeinek nagy részét a rendszerváltásig (1990-ig) az állam finanszírozta, mivel a nemesítés elsősorban állami tulajdonú intézetekben folyt. A piacgazdaságra való áttéréssel e költségeket hasonlóan Nyugat-Európához és az USA-hoz a nemesítő cégeknek a vetőmag piaci bevételéből kell finanszírozni. Amíg az állam támogatta a fémzárolt vetőmag használatot, a felújítás aránya 40-60 % között volt, ez és a nemesítő intézmények szerény állami támogatása elegendő volt a nemesítés fenntartására. A fémzárolt vetőmag használat támogatásának megszűnése és e fajok kedvezőtlen piaci helyzete miatt az utóbbi években a felújítás aránya nagyon lecsökkent 15-25%-ra. Emiatt az öntermékenyülő fajok nemesítésének hazai folyamatos fenntartása veszélybe került, ugyanakkor az EU-hoz való csatlakozás miatti jogharmonizáció következtében Magyarországon is bevezették azt az EU-ban már régóta alkalmazott törvényt, amely szerint, a termelők a fajtaoltalommal védett fajták visszavetett termése és az utántermesztett burgonya gumó után díjat kötelesek fizetni. Ennek a díjnak a mértéke a másodfokú vetőmag után fizetett jogdíjnak a fele, amely 2009-ben a búza esetében fajtától függően hektáronként 528-938Ft között volt.

Természetes, hogy a visszavetett termény után fizetendő díj a fémzárolt vetőmagot nem vagy alig használó gazdák jelentős részének új teherként jelentkezik. E díj célja az öntermékenyülő fajok nemesítésének folyamatos fenntartásához való hozzájárulás, valamint a jogtalan fajtahasználat megszüntetése.

Nyilvánvaló, hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha a gazdák ennek a díjnak a kifizetéséhez állami támogatást kapnának, hiszen a vetőmag forgalmazás után az állam ÁFA bevétele több milliárd Ft, amelynek egy része fedezetet nyújtana erre. Támogatás esetén a fémzárolt vetőmag forgalma még tovább növekedne és vele együtt az ÁFA bevétel is. Ebben az esetben jól járna a termelő is, az állam is és az öntermékenyülő fajok nemesítésével foglalkozó cégek is, köztük az állam tulajdonában lévő, de általa nem vagy alig finanszírozott nonprofit, közhasznú nemesítő cégek is. A támogatás másként is megvalósítható (pl. nemesítő intézmények közvetlen forráskiegészítésével), de bármilyen formában is történne az, akár a gazdákat vagy a nemesítő intézményeket, az mindenképpen a magyar mezőgazdaságot szolgálná.

A magyar gazdák becsületesek, törvénytisztelők, számukra az oltalmazott fajták visszavetett vetőmagja utáni méltányos jogdíjfizetés nem csak törvényi, hanem erkölcsi kötelesség is. Jó lenne, ha állam segítené őket abban, hogy minél többen használjanak fémzárolt vetőmagot, és minél kevesebben legyenek azok, akik a kényszerű takarékosság miatt saját terményüket, vagy a másoktól vásárolt terményt, nem-fémzárolt „vetőmagot” vetik vissza. Jogdíj fizetés hiányában nem születhetnek meg a következő évek, évtizedek egyre változatosabb igényeit jobban kielégítő hazai nemesítésű fajták, és a jelenleg forgalomban lévők fajtafenntartása, felújítása sem történik meg.

Egyetlen egy fejlett mezőgazdaságú ország sem létezhet a legfontosabb szántóföldi növényfajok saját nemesítése nélkül, mert ez az alapja a biztonságos növénytermesztésnek, a hazai vetőmagiparnak. Reméljük, hogy a következő évek szakpolitikusai felismerik ezt a tényt, és megváltoztatják a jelenlegi kedvezőtlen helyzetet és tendenciákat.


Matuz János

MTA Növénynemesítési Bizottságának elnöke

Alapértelmezett beállítások