szerda, december 13, 2017
   
Betűméret

2010 Ősz

Fajtaoltalmi Nonprofit Kft. 6726 Szeged, Melinda u. 5.

2010 őszi

KÖZLEMÉNYE

(FVM Értesítő szerkesztőségének megküldve: 2010.06.28.)

A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. módosított törvény – az EU rendeleteinek megfelelően – szabályozza a növényfajta-oltalomból eredő (Farm Saved Seed - FSS) díjigényt:

„109/A.§ (1) A mezőgazdasági termelő – a hibridek és szintetikus fajták kivételével – a jogosult engedélye nélkül saját gazdaságában szaporítás céljából hasznosíthatja a betakarításból származó olyan terményt, amelyhez a (2) bekezdésben meghatározott növényfajokhoz tartozó, növényfajta-oltalom alatt álló növényfajta vetőmagjának vagy vetőgumójának (a továbbiakban együtt: vetőmag) saját gazdaságában való elvetésével jutott hozzá. E hasznosításra tekintettel – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – a jogosultat méltányos összegű díjazás illeti meg.”

 

A gazdálkodói privilégium és a jogosulti díjigény előzetes magalapozására a Fajtaoltalmi Nonprofit Kft. az alábbiakban közzéteszi a megbízási szerződéseibe foglalt, általa képviselt fajták 1 hektárra eső jogdíj kiszámításához szükséges, megbízó által ajánlott vetőmagmennyiséget és tömegegységre vetített licencdíj-mértéket – 109/A§ (9).

 

A visszavetett vetőmag (utántermesztett vetőgumó) utáni „díjfizetési kötelezettség nem terheli azt a mezőgazdasági termelőt, aki számtóföldi növénytermesztéssel 20 hektárnál - ,illetve burgonya esetében 1 hektárnál – kisebb területen foglalkozik – 109/A§ (4)”.

 

 

Növényfaj 
1995. évi
XXXIII. Tv.

109/A§ (2) bek. szerinti megnevezése

Oltalmazott
fajta

Ajánlott vetési
mennyiség
kg/ha

Legalacsonyabb

szap. fokú fémzárolt vetőmag árába épített licencdíj 50%-a

Ft/tonna + ÁFA

Nettó jogdíj Ft/ha

Bruttó jogdíj Ft/ha

Őszi káposztarepce

Adriana

5

340000

1700

2159

 

Asgard

3,5

500000

1750

2223

 

Aviso

4

362000

1448

1839

 

Brise

4

270000

1200

1524

 

Dante

3,5

500000

1750

2223

 

Forza

4,5

201750

908

1153

 

Jimmy

4

362000

1448

1839

 

Labrador

4

362000

1448

1839

 

Ladoga

5

401200

2006

2548

 

Mohican

4

362000

1448

1839

 

Navajo

4

362000

1448

1839

 

Ontario

5

340000

1700

2159

 

Ovation

4

362000

1448

1839

 

Remy

4,5

317815

1430

1816

 

Rodeo

4,5

299065

1346

1709

 

Sammy

4

362000

1448

1839

 

Sherlock

4,5

336565

1515

1924

 

Viking

3,5

500000

1750

2223

 

Vision

4

362000

1448

1839

 

 

 

 

 

 

Őszi búza

Adler

180

4000

720

914

 

Akteur

200

3000

600

762

 

Antonius

200

4350

870

1105

 

Apache

180

3500

630

800

 

Aron

225

4000

900

1143

 

Astardo

200

3000

600

762

 

Bagou

180

4000

720

914

 

Balaton

180

3310

596

757

 

Bill

180

4000

720

914

 

Bitop

200

3190

638

810

 

Briliant

225

4000

900

1143

 

Chevron

180

4000

720

914

 

Cornelius

200

4350

870

1105

 

Dunai

180

3310

596

757

 

Element

200

3000

600

762

 

Euclide

180

3500

630

800

 

Eurofit

200

3000

600

762

 

Exotic

180

5075

913

1160

 

Fabula

200

3000

600

762

 

Gallus

200

4350

870

1105

 

GK Ati

230

3535

813

1033

 

GK Békés

250

3350

837

1063

 

GK Csillag

250

3250

812

1031

 

GK Csongrád

250

3150

787

999

 

GK Élet

250

3150

787

999

 

GK Fény

250

3250

812

1031

 

GK Garaboly

250

3250

812

1031

 

GK Göncöl

250

3250

812

1031

 

GK Hattyú

250

3250

812

1031

 

GK Holló

250

3250

812

1031

 

GK Hunyad

260

3100

806

1024

 

GK Kalász

250

3250

812

1031

 

GK Kapos

250

3150

787

999

 

GK Öthalom

250

3150

787

999

 

GK Petur

250

3250

812

1031

 

GK Piacos

250

3150

787

999

 

GK Tisza

250

3250

812

1031

 

GK Verecke

250

3150

787

999

 

Iridium

180

5075

913

1160

 

Isengrain

180

3500

630

800

 

Josef

180

3310

596

757

 

Karolinum

220

3500

770

978

 

Ludwig

200

3000

600

762

 

Lukullus

200

4350

870

1105

 

Lupus

200

3750

750

953

 

Manhattan

200

3000

600

762

 

Mulan

180

4000

720

914

 

Mv Béres

250

3150

787

999

 

Mv Bodri

250

3150

787

999

 

Mv Csárdás

250

3150

787

999

 

Mv Emese

250

3150

787

999

 

Mv Hombár

250

3000

750

953

 

Mv Kolo

250

3300

825

1031

 

Mv Kolompos

250

3150

787

999

 

Mv Ködmön

250

3300

825

1031

 

Mv Lucia / Mv Lucilla

250

3150

787

999

 

Mv Magdaléna

250

3150

787

999

 

Mv Magvas

250

3150

787

999

 

Mv Marsall

250

3000

750

953

 

Mv Mazurka

250

3750

937

1190

 

Mv Palotás

250

3300

825

1031

 

Mv Regiment

250

3000

750

953

 

Mv Suba

250

3300

825

1031

 

Mv Süveges

250

3150

787

999

 

Mv Toborzó

250

3150

787

999

 

Mv Toldi

250

3300

825

1031

 

Mv Vekni

250

3150

787

999

 

Mv Verbunkos

250

3150

787

999

 

Mv Walzer

250

3150

787

999

 

Pannonikus

200

4350

870

1105

 

Quebon

180

4000

720

914

 

Rainer

200

4350

870

1105

 

Rustic

180

5075

913

1160

 

Saturnus

200

3190

638

810

 

Sixtus

200

3190

638

810

 

SW Kadrilj

225

4000

900

1143

 

Torrild

180

4000

720

914

 

Vulkanus

200

4350

870

1105

 

 

 

 

 

Őszi árpa

Boreale

250

3500

875

1111

 

Botond

220

3000

660

838

 

Carola

180

4000

720

914

 

Fridericus

200

3000

600

762

 

GK Judy

220

3150

693

880

 

GK Rezi

220

3150

693

880

 

GK Stramm

220

3150

693

880

 

Graciosa

200

3500

700

889

 

Hanzi

200

3000

600

762

 

KH Agria

220

3000

660

838

 

KH Antónia

220

3000

660

838

 

KH Hernád

220

3000

660

838

 

KH Korsó

220

3000

660

838

 

KH Malko

220

3000

660

838

 

KH Tas

220

3000

660

838

 

KH Turul

220

3000

660

838

 

KH Viktor

220

3000

660

838

 

Laverda

180

4000

720

914

 

Metaxa

180

4000

720

914

 

Reni

180

4000

720

914

 

Scarpia

180

4000

720

914

 

Siberia

225

3500

787

999

 

Tiffany

200

3000

600

762

 

Vanessa

200

3000

600

762

 

Violetta

200

3000

600

762

 

 

 

 

 

Őszi durumbúza

Elsadur

200

6925

1385

1759

 

GK Bétadur

250

3350

837

1063

 

GK Selyemdur

250

3250

812

1031

 

Lupidur

200

6925

1385

1759

 

 

 

 

 

Őszi tritikálé

Borwo

200

3000

600

762

 

GK Rege

220

3150

693

880

 

Hungaro

200

3000

600

762

 

Kitaro

200

3150

630

800

 

Korpus

180

4000

720

914

 

Leontino

200

3125

625

794

 

Polego

160

3310

530

673

 

SW Talentro

200

3000

600

762

 

Triticon

180

4000

720

914

 

Tulus

180

4000

720

914

 

 

 

 

 

Őszi rozs

Amilo

160

3125

500

635

 

Dankowskie Diament

160

3125

500

635

 

Dukato

150

6000

900

1143

 

Ryefood

200

3000

600

762

 

 

 

 

 

Őszi zab

GK Impala

210

3350

703

893

 

Mv Hópehely

180

3300

594

754

 

 

 

 

 

Tönkölybúza

Franckenkorn

180

9000

1620

2057

 

 


Aktualizált lista 2012.03.19


Alapértelmezett beállítások